Szia!
Jó rég óta nem hoztam fejezetet, részben magánügyi dolgok miatt, részben bevallom, lustaság miatt. Most sem ígérek hosszú részt, viszont, ha sikerül átadnom azt, ami fejben játszódott le bennem, akkor azt hiszem, sokkal lényegesebb a tartalma, mint a hossza.
Egy új szereplővel bővíthetnénk a szereplőink listáját, ha az oldalra lenne ilyen opció téve (talán később teszek is), aki valójában csak ebben a fejezetben fog szerepelni. Vagy mégsem?
Jó olvasást!
Mea
A férfialak lassan indul meg felém. Sűrű pislogások közepette próbálom a könnyeim között meglátni, ki az, ám ez nem bizonyul egyszerűnek. Végül Itachi közeledő alakját vélem felfedezni a homályból, így mikor sikerül feltápászkodnom, még mindig az emlékek hatása alatt állva indulok meg felé. Itachi gyorsabbnak bizonyul, így csupán egy lépést tudok felé tenni, máris előttem terem. Szólásra nyitom a számat, ám a férfi erős marka a torkomra tapad, kicsit elemel a földtől, hogy épp csak leérnek a lábujjaim.
- Áruló vagy, Meake! - Látom, ahogy ajkai a szavakat formálják, mégis olyan idegennek hat. A dühös Sharinganok rámcsillannak, mégsem érzem a genjutsu vagy más egyéb hatását.
- Én nem... nem akartam... - suttogom, mire fejem a célbábuba csapódik a kunai mellé.
Talán a becsapódás hangja miatt, talán a fájdalom miatt, de kezd kitisztulni a kép. A Sharingan eltűnik a szemeim elől, ugyanúgy, ahogy az Akatsuki köpeny is. A hosszú szürke haj röviddé válik, a régen rabul ejtő arc pedig egy másik ismerős arcá alakul át.
- Őt választottad a falu helyett! Egy gyilkost a családod helyett! - sziszegi az arcomba.
A férfi jó barátom volt még régen. Egy osztályba jártunk az akadémián, és bár nem volt túl szoros a kötelékünk, mégis sokat lógtunk együtt. A barátnője egy Uchiha volt, egészen addig, míg Itachi... szóval addig az estéig. Tudta jól, hogy haragszom Itachira, sőt gyűlölöm, mégsem volt képes áthidalni azt az aprónak nem nevezhető tényt, hogy én voltam mindaddig a gyilkos barátnője. Azóta szinte kerüljük egymást, beszélni sem beszéltünk egészen mostanáig.
A dühtől eltorzult arcot most van alkalmam jobban szemügyre venni. Kékek a szemei, közel sem olyanok, mint Itachinak, mégis valahogy Kazuki is értett ahhoz mindig is, hogy hogyan kell egy egyszerű pillantással levenni a lányokat a lábukról. Persze nem úgy, mint jelenleg engem. A sötét haj színben szinte megegyezik volt pároméval, talán csak néhány árnyalatnyi különbség van, a rövid tincsek mégis vonzák a női kezeket, szinte azt ordítva "Túrj bele!".
Levegőt alig kapok, köhögnöm kell, ami rögtön el is tereli a figyelmem minden olyanról, amire az imént gondoltam. Szólásra nyitom a számat, azonban egy hang sem jön ki ajkaimon. Kazuki dühös szempárjába meredve nézek, miközben igyekszem azt tettetni, hogy nem ijedtem meg tőle. Sosem szerettem, ha legyőznek, ám most be kell látnom, semmit sem tudok tenni a férfi ellen. A Sutaganom már eltűnt a felszínről, és bárhogy próbálom, nem tudom előhívni. Legyőzött, és ez olyan dühítő...
Zaj szűrődik ki az Akatsuki házból, mire Kazuki elkapja arra a fejét. Gúnyos mosollyal fordul vissza felém.
- Az új barátaid már keresnek. Ó, Meake, ha tudnád, mennyire szívesen vágnám ki a szívedet a helyéről, hogy ugyanolyan fájdalmat okozzak Itachinak, mint amit akkor éreztem... Tudod, mikor a kis szívszerelmed megölte az egész Uchiha klánt. Emlékszel még a nevelőszüleidre? Biztosan most undorral és megvetéssel néznek téged odafentről. Egy csalódás vagy, Tenshi.
A szavak szinte késként fúródnak a szívembe, ahogy felrémlik előttem a Mama és a Papa emléke. Tisztában vagyok azzal, hogy nem omolhatok össze újra, hiszen akkor Kazuki biztosan elmegy az Akatsukihoz. Kétségtelen, hogy ki jutna ki győztesen abból a házból, több falubéli halálesetet pedig már nem szeretnék.
A kezén villámok cikáznak végig, ami egyértelmű jel számomra. Tényleg végezni akar velem, méghozzá egy chidorival. Kazukinak nincs kimondottan olyan képessége, ami a klánjához köthetné, viszont a faluban ő az egyik olyan ninja, aki kiválóan tudja használni a villám elem képességeit. Hozzá csak ez az egy elem fűződik, így mindig is arra törekedett, hogy minden technikát tökéletesre fejlesszen.
Pár pillanat, és a kezének fojtogató szorítása eltűnik. A földre esek, térdem koppan a poros talajon, ámde nincs sok időm siránkozni emiatt. Kazuki az Akatsuki ház felé fut, miközben tökéletes chidorit idéz elő. A falra felugrik, az előtte lévő téglasorba vágja a kezét, ami a jutsu hatására nagy porfelhővel jelzi nekem, hogy bizony a férfi átjutott a falon nyíló hatalmas lyukon keresztül. Konan felsikít a hirtelen ért támadástól, ami helyrerázza az én agyamat is. Valaki ma éjjel meg fog itt halni!
Mikorra odaérek a házhoz, már teljes káosz uralkodik bent. A falutársam által vájt kráteren keresztül én is hamar bejutok az épületbe, méghozzá azonnal az emeletre. Kazukit hárman veszik körbe, Hidan, Kakuzu és Konan. Hidan mögött ott áll Nichi is, akit gyanítom, hogy a szürke hajú egyén nem enged előrébb, legalábbis a lány arckifejezéséből erre tudok következtetni. Konan félig szétbomlott már apró origami lepkékre, amelyek körülveszik a nőt, támadásra készen. Kakuzu pedig csak áll. Nincs támadó pozícióban, mégis a szemeiből tükröződik, hogy minden idegszálával Kazuki mozdulataira összpontosít.
Itachi jelenik meg a lépcső tetején, talán a zajongásra lett figyelmes, Kazu szeme pedig azonnal rá siklik. A fiatalabbik fiú szeme szikrákat szór, ahogy tudatosul benne, Itachi él és virul, miután a klánunkat apró miszlikbe szaggatta. Az Akatsuki tagok egy pillanat alatt rájönnek, miről is van szó, és utat engednek Itachinak, hiszen ez a küzdelem csak hármunkra tartozik. Nem kétlem, hogy ha baj lenne, mindegyikük a segítségünkre sietne, de jelenleg túlerőben vagyunk, így nem lehet probléma. Már csak az a kérdés, én kinek az oldalán is állok pontosan? A faluén, amelyben felnevelkedtem, vagy az Akatsukién, ahol ott van az exem, akit teljes szívemből szerettem, de ugyanakkor ebben a csapatban van a családom gyilkosa is. Ráadásul a kettő egy személyben egyesül.
Mire észhez térek, Kazuki egy kunait szúr Itachi hasfalába, a mozgása olyan gyors, hogy alig tudom követni, mégis ez a cselekedete felébreszt a kábulatomból. Sziszeg valamit Ita felé, de nem tudom kivenni a szavakat. Itachi emeli a karját, de ekkor ismét beléfúródik egy kunai.
A szemeit érzem magamon, a tekintetünk találkozik. Néma kérdésként üzenem neki a tekintetemen keresztül: "Miért nem véded meg magad?" Miért csinálja ezt? És én miért nem teszek semmit? Egyátalán mit kellene tennem? Minden olyan gyorsan történik, hogy alig tudom felfogni, és a többiekre nézve látom, hogy ők is hasonlóképpen vannak ezzel kapcsolatban. Itachi szeméből pedig csak egyvalamit tudok kiolvasni válaszként: "Miattad."
A vörös köd az agyamra száll, és fogalmam sincs, hogy Itachira haragszom jobban a múlt miatt, vagy Kazukira, mert bántja Itachit. Annyira képtelen vagyok még saját magamon is kiigazodni, hogy fel sem tűnik, hogy megindultam feléjük, csak akkor tudatosul bennem minden, mikor egy erős kar hátrébb ránt, előttem pedig élettelenül esik össze a férfialak.
Könnyeim elerednek, a kezemből kiesik a kunai. Kazuki vérben fekszik, a hátában pedig nagyjából húsz döfés éktelenkedik. Én sem vagyok jobb Itachinál vagy az itt lévő ninjáknál. Én is ugyanolyan selejt vagyok, mint ők. Egy gyilkos, egy féreg, aki képes kioltani ártatlan életeket is, ha kell. Megöltem a falum egyik tagját, egy volt barátomat, egy bajtársat.
A férfi jó barátom volt még régen. Egy osztályba jártunk az akadémián, és bár nem volt túl szoros a kötelékünk, mégis sokat lógtunk együtt. A barátnője egy Uchiha volt, egészen addig, míg Itachi... szóval addig az estéig. Tudta jól, hogy haragszom Itachira, sőt gyűlölöm, mégsem volt képes áthidalni azt az aprónak nem nevezhető tényt, hogy én voltam mindaddig a gyilkos barátnője. Azóta szinte kerüljük egymást, beszélni sem beszéltünk egészen mostanáig.
A dühtől eltorzult arcot most van alkalmam jobban szemügyre venni. Kékek a szemei, közel sem olyanok, mint Itachinak, mégis valahogy Kazuki is értett ahhoz mindig is, hogy hogyan kell egy egyszerű pillantással levenni a lányokat a lábukról. Persze nem úgy, mint jelenleg engem. A sötét haj színben szinte megegyezik volt pároméval, talán csak néhány árnyalatnyi különbség van, a rövid tincsek mégis vonzák a női kezeket, szinte azt ordítva "Túrj bele!".
Levegőt alig kapok, köhögnöm kell, ami rögtön el is tereli a figyelmem minden olyanról, amire az imént gondoltam. Szólásra nyitom a számat, azonban egy hang sem jön ki ajkaimon. Kazuki dühös szempárjába meredve nézek, miközben igyekszem azt tettetni, hogy nem ijedtem meg tőle. Sosem szerettem, ha legyőznek, ám most be kell látnom, semmit sem tudok tenni a férfi ellen. A Sutaganom már eltűnt a felszínről, és bárhogy próbálom, nem tudom előhívni. Legyőzött, és ez olyan dühítő...
Zaj szűrődik ki az Akatsuki házból, mire Kazuki elkapja arra a fejét. Gúnyos mosollyal fordul vissza felém.
- Az új barátaid már keresnek. Ó, Meake, ha tudnád, mennyire szívesen vágnám ki a szívedet a helyéről, hogy ugyanolyan fájdalmat okozzak Itachinak, mint amit akkor éreztem... Tudod, mikor a kis szívszerelmed megölte az egész Uchiha klánt. Emlékszel még a nevelőszüleidre? Biztosan most undorral és megvetéssel néznek téged odafentről. Egy csalódás vagy, Tenshi.
A szavak szinte késként fúródnak a szívembe, ahogy felrémlik előttem a Mama és a Papa emléke. Tisztában vagyok azzal, hogy nem omolhatok össze újra, hiszen akkor Kazuki biztosan elmegy az Akatsukihoz. Kétségtelen, hogy ki jutna ki győztesen abból a házból, több falubéli halálesetet pedig már nem szeretnék.
A kezén villámok cikáznak végig, ami egyértelmű jel számomra. Tényleg végezni akar velem, méghozzá egy chidorival. Kazukinak nincs kimondottan olyan képessége, ami a klánjához köthetné, viszont a faluban ő az egyik olyan ninja, aki kiválóan tudja használni a villám elem képességeit. Hozzá csak ez az egy elem fűződik, így mindig is arra törekedett, hogy minden technikát tökéletesre fejlesszen.
Pár pillanat, és a kezének fojtogató szorítása eltűnik. A földre esek, térdem koppan a poros talajon, ámde nincs sok időm siránkozni emiatt. Kazuki az Akatsuki ház felé fut, miközben tökéletes chidorit idéz elő. A falra felugrik, az előtte lévő téglasorba vágja a kezét, ami a jutsu hatására nagy porfelhővel jelzi nekem, hogy bizony a férfi átjutott a falon nyíló hatalmas lyukon keresztül. Konan felsikít a hirtelen ért támadástól, ami helyrerázza az én agyamat is. Valaki ma éjjel meg fog itt halni!
Mikorra odaérek a házhoz, már teljes káosz uralkodik bent. A falutársam által vájt kráteren keresztül én is hamar bejutok az épületbe, méghozzá azonnal az emeletre. Kazukit hárman veszik körbe, Hidan, Kakuzu és Konan. Hidan mögött ott áll Nichi is, akit gyanítom, hogy a szürke hajú egyén nem enged előrébb, legalábbis a lány arckifejezéséből erre tudok következtetni. Konan félig szétbomlott már apró origami lepkékre, amelyek körülveszik a nőt, támadásra készen. Kakuzu pedig csak áll. Nincs támadó pozícióban, mégis a szemeiből tükröződik, hogy minden idegszálával Kazuki mozdulataira összpontosít.
Itachi jelenik meg a lépcső tetején, talán a zajongásra lett figyelmes, Kazu szeme pedig azonnal rá siklik. A fiatalabbik fiú szeme szikrákat szór, ahogy tudatosul benne, Itachi él és virul, miután a klánunkat apró miszlikbe szaggatta. Az Akatsuki tagok egy pillanat alatt rájönnek, miről is van szó, és utat engednek Itachinak, hiszen ez a küzdelem csak hármunkra tartozik. Nem kétlem, hogy ha baj lenne, mindegyikük a segítségünkre sietne, de jelenleg túlerőben vagyunk, így nem lehet probléma. Már csak az a kérdés, én kinek az oldalán is állok pontosan? A faluén, amelyben felnevelkedtem, vagy az Akatsukién, ahol ott van az exem, akit teljes szívemből szerettem, de ugyanakkor ebben a csapatban van a családom gyilkosa is. Ráadásul a kettő egy személyben egyesül.
Mire észhez térek, Kazuki egy kunait szúr Itachi hasfalába, a mozgása olyan gyors, hogy alig tudom követni, mégis ez a cselekedete felébreszt a kábulatomból. Sziszeg valamit Ita felé, de nem tudom kivenni a szavakat. Itachi emeli a karját, de ekkor ismét beléfúródik egy kunai.
A szemeit érzem magamon, a tekintetünk találkozik. Néma kérdésként üzenem neki a tekintetemen keresztül: "Miért nem véded meg magad?" Miért csinálja ezt? És én miért nem teszek semmit? Egyátalán mit kellene tennem? Minden olyan gyorsan történik, hogy alig tudom felfogni, és a többiekre nézve látom, hogy ők is hasonlóképpen vannak ezzel kapcsolatban. Itachi szeméből pedig csak egyvalamit tudok kiolvasni válaszként: "Miattad."
A vörös köd az agyamra száll, és fogalmam sincs, hogy Itachira haragszom jobban a múlt miatt, vagy Kazukira, mert bántja Itachit. Annyira képtelen vagyok még saját magamon is kiigazodni, hogy fel sem tűnik, hogy megindultam feléjük, csak akkor tudatosul bennem minden, mikor egy erős kar hátrébb ránt, előttem pedig élettelenül esik össze a férfialak.
Könnyeim elerednek, a kezemből kiesik a kunai. Kazuki vérben fekszik, a hátában pedig nagyjából húsz döfés éktelenkedik. Én sem vagyok jobb Itachinál vagy az itt lévő ninjáknál. Én is ugyanolyan selejt vagyok, mint ők. Egy gyilkos, egy féreg, aki képes kioltani ártatlan életeket is, ha kell. Megöltem a falum egyik tagját, egy volt barátomat, egy bajtársat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése