3. fejezet

     Egy ideig csak nézem a nőt. Magam sem tudom, hogy most ő néz engem hülyének, vagy ő maga a hülye. Végül pár perc kínosnak ható hallgatás után kiveszem a kezéből a sminktáskát, nekiállok sminkelni. Konan csak néz még mindig, várja, hogy belekezdjek a mondandómba, és elárasszam őt információkkal. Én bezzeg egy cseppet sem sajnálom azt, hogy semmi érdemlegessel nem tudok szolgálni. 

  - A nagy Akatsuki még azt sem tudja, hogy Uchiha Sasuke már évek óta nincs Konohában? - nézek a nőre egy pimasz mosollyal, miután visszapakoltam a sminkszereket a táskába. - És ti nevezitek magatokat veszélyesnek? - nevetek fel. - Ugyan, még azt sem vennétek észre, ha Sasuke egyszer csak belépne az ajtón, és megölne titeket! - Pár lépést közelebb lépek Konanhoz, aki meglepődve konstatálja a válaszomat. - Ha olyan fontos nektek Sasuke, miért nem követtétek nyomon az életét?

  - Természetesen tudjuk, hogy Sasuke Orochimarunál van - jelenti ki nyugodt hangon. - Azonban tudjuk, hogy ti ketten mindig is fontosak voltatok egymásnak. Reméltük, hogy te tudsz majd információkkal szolgálni a kiképzése jelenlegi szakaszáról, valamint a terveiről - folytatja mondandóját, miközben átad egy Akatsuki köpenyt. Egy ideig nézem a már kezemben lévő anyagot, majd nemes egyszerűséggel az ágyra dobom, és elindulok ki.

  - Amikor elment Konohából, megszűnt minden kapcsolatom vele - vonok vállat. Hallom, ahogy a lány megindul utánam, hagyom, hogy mellém érjen, hiszen ő jobban ismeri itt a járást. Én még a szobán kívül nem is voltam. - De amúgy ha tudnék valamit, azt sem mondanám el nektek - nézek jelentőségteljesen rá.

     Egy csigalépcsőn lemegyünk, és azonnal szembe is találom magamat a teljes Akatsukival.

  - Hogy érzed magad? - jön az első kérdés Deidaratól, méghozzá nekem címezve. A szőkeségre nézek, felvonom a szemöldököm.

  - Voltam már jobban is - válaszolom végül, mikor rájövök, teljesen felesleges a távolságtartás és a bunkó stílus, hiszen most mindenképp ezekkel a személyekkel kell egy fedél alatt lennem. Akkor már inkább jobb, ha összebarátkozom velük, hiszen ki tudja, lehet még a végén engem jobban fognak kedvelni, mint Itachit, az pedig számomra csak előnnyel jár.

     Tekintetem megakad egy eddig még nem látott lányon, aki csendben ül a kanapén, és az eseményeket figyeli. Oldalra billentem a fejem.

  - Mi még azt hiszem, nem találkoztunk - szólal meg, miközben felkel és elém sétál. - Nichi vagyok - nyújt kezet, amit el is fogadok.

  - Mea - mutatkozom be. Sosem szerettem, ha Meakének hívnak, mindig is rövidítve használtam a nevem, és ezen az Akatsukiban sem fogok változtatni.

  - Igen, tudom. Hallottam már rólad. Te vagy Itachi barátnője - mosolyog kedvesen rám, ám a mondat utolsó felére elkomorodom.

  - Nem, nem vagyok az Uchiha barátnője. Sosem járnék egy gyilkossal - jelentem ki, miközben véletlenül összekapcsolódik a tekintetem az említettel. Mint mindig, most sem lehet az arcáról leolvasni semmit.

  - Ja, azért szikrázik köztetek a levegő - röhög egy szürke hajú, kigyúrt férfi. Azt hiszem, Hidannak hívják.

  - Nem igazán kedvellek - nézek a háromágú kaszára támaszkodó alakra.

  - Őt senki - nevet a Nichiként bemutatkozó lány.

  - Csak te - öleli át a lány vállát Hidan. Ahaaa, szóval ők egy pár.

  - Ne itt éljétek a szexuális életeteket - morran rájuk a halember, akit azt hiszem, Konanék a múlt éjjel úgy mutattak be, mint Itachi csapattársát, úgy emlékszem, Kisame a neve.

  - Nem is csináltunk semmit - pislog Nichi, mire Kisame leinti.

  - Nem lényeg. Csak ne tegyétek, és kész - zárja le a témát a cápa.

  - Jó is, hogy jöttetek, ugyanis van egy fontos dolog, amiről az egész csapattal beszélnem kell - szólal meg végül Pein, mire mindenki ráemeli a tekintetét. - A közelgő küldetésetek csapat felosztásáról szeretnék veletek beszélni. Meakének ez lesz az első - néz rám, mire cseppet sem kedvesen tartom vele a szemkontaktust.

  - Mea - javítom ki, mire bólint.

  - Szóval… kémkednetek kell két kisebb falu után, amire négy fős csoportokra lesztek felosztva. Nem a hagyományos párosok lesznek összeválogatva, mivel a szervezet minden tagjára ráfér egy kis csapatmunka gyakorlás, valamint a két újoncunknak - néz itt rám és Nichire - még rengeteget kell tanulnia - fejezi be a mondatot, mire többen kíváncsian összenéznek, hogy ki kivel lehet majd egy csapatban.

  - A csapatokat lényegében véve együtt osztottuk be - veszi át a szót Konan, mire Pein bólint is. - Aszerint, hogy ki kivel nem tud leginkább együtt dolgozni.

     Több szöveg nem is kell ahhoz, hogy tudjam, én jártam legrosszabbul. Ugyan az Akatsuki-tagokat még nem ismerem ilyen szempontból, de két dolgot tudok. Az egyik, hogy a csapatmunka nem az én erősségem, hiszen a Sutaganhoz nincs szükségem rá. A másik dolog, hogy bár régen jó páros voltunk, mára már Itachival tudnék a legkevésbé együttműködni.

     A szememen valószínűleg minden tükröződik, ugyanis kapásból magamon érzem Pein, Konan, Itachi és Deidara tekintetét is.

  - Az első csapatban Kisame, Hidan, Zetsu és Sasori lesz - tér a lényegre Pein, mire az említett négy személy összenéz. Van egy olyan érzésem, hogy nem ez a csapat a keményebb dió, már ami az összedolgozást illeti. - A másik csapatban lesz Meake, Nichi, Deidara és Itachi - fejezi be, mire Deidara és Nichi egyszerre kapják egymásra a tekintetüket. Úgy tűnik, nem igazán kedvelik egymást, de velük még úgy nem is lenne gondom, csakhogy… nem három fős a csapatunk. Ráadásul Deidara még Itachi felé is szúrós pillantásokat lövel, ami azt jelenti, megtaláltam az én emberem. Deidara is utálja Itachit, akárcsak én.

  - Nem hiszem, hogy ez a megfelelő csapat felosztás - szólal meg tárgyilagos hangon Itachi, és a mondata egyezik az én gondolatommal.

  - Ez a végleges döntés, Itachi - néz rá ellentmondást nem tűrően a vezér. Nagyot sóhajtok.

  - Ne hátráltass, Uchiha - lépek el mellette egy megvető pillantással, mondandómat pedig az egész küldetésre értem.

  - Hova mész? A küldetés többi részletét még ki sem osztottuk - néz rám Konan, miközben egy tekercset szorongat a kezében. Mellette az asztalon még több ugyanolyan tekercs hever, gondolom azon lehet minden információ, amire szükségünk lesz a küldetések kapcsán.

  - Az enyémet tegyétek a szobámba, majd elolvasom - vonok vállat. Nem kívánok többet hozzáfűzni, és szerencsére nem is firtatják a dolgot.

     Kilépek a házból, és azonnal megcsap a friss levegő, a szememet pedig szinte kiégeti a nap erős sugara. A szemem fölé emelem a kezem napellenzőnek, elmosolyodom. Mindig is szerettem a szép időt, amikor pedig még a madarak csiripelését is meghallom, egyszerűen úgy érzem, el kell indulnom egy kicsit kiszellőztetni a fejem. Távol ettől az őrültek házától.

     Lépéseket hallok magam mögül, de nem fordulok hátra, csak megindulok a közeli erdő felé. Nincs kedvem most egyikükhöz sem, nyugalom kell végre, hiszen a tervem nem fog haladni, ha mindig valaki a nyakamba liheg. Meg kell erősödnöm, edzeni magam, hogy végül Itachi holtteste felett állhassak. Azt akarom, hogy könyörögjön nekem majd az életéért, amit nevetve fogok elvenni tőle.

     Az körmeim a bőrömbe mélyednek, vérem pedig kicsordul a kis vágásból, amit azok okoznak. Ekkor veszem csak észre, hogy dühöm miatt ökölbe van szorítva mindkét kezem, amit lassan engedek ki.

  - Tudom, milyen ez - szólal meg mögöttem Deidara. Megtorpanok, és hallom, ahogy ő is megáll mögöttem valamennyivel. - Nem akarsz Itachival egy csapatban lenni. Nem akarsz vele együtt dolgozni. Még látni sem akarod - sorolja, és mintha tényleg tudná, milyen érzés ez. A bökkenő csak az, hogy most nem ez járt a fejemben, nem emiatt vérzik a tenyerem. Megfordulok.

  - Rendben van, hogy tudod, milyen ez, de nekem egyáltalán nem probléma az Uchiha jelenléte - mondom ki, és abban a pillanatban valahogy még én magam is elhiszem, hogy ez így van. Menni fog a küldetés teljesítése.

  - Akkor… - zavarodik össze, és a kezemre mutat, amiből lefolyva egy kis vércsepp hullik a földre.

  - Ez semmiség - törlöm meg a tenyerem egy zsebkendővel, amit a nadrágom zsebéből horgászok elő úgy, hogy a ruhámat ne kenjem össze a véremmel. Sikeresen teljesítem is ezt.

  - Nem tűnik annak, hm. Az emberek általában okkal szorítják ökölbe a kezüket. Talán… velem nem szeretnél egy csapatban lenni? Vagy Nichivel? - gondolkodik tovább.

  - Senkivel sem - válaszolok egyszerűen. - Nem szoktam csapatban dolgozni, és ezt érdekes módon Konohában már megértették. Kíváncsi vagyok, az Akatsuki mikor jön rá, hogy sokkal rosszabb, ha engem csapatba kényszerítenek - sóhajtok. Nincs kedvem ehhez a beszélgetéshez, főleg amiatt nincs, mert jól esik kicsit elmondani a problémám. Na de egy akatsukisnak? Deidarának? Nem is ismerem, valószínűleg visszaélne avval, ha megbíznék benne. Mégis… már ettől a pár mondattól is jobban érzem magam, hogy kimondtam.

  - Szerintem Pein tudja, csak… az Akatsuki mindig is csapatokban dolgozott. Párosával vagyunk felosztva, mert így könnyebb minden küldetés. Nekem például a csapattársam Sasori, bár időnként Tobi is hozzánk van beosztva, így azt hiszem őt is csapattársnak mondhatom. Neked nagy valószínűséggel Nichi lesz az, bár ő szinte mindig Hidannal és Kakuzuval van beosztva, hm - gondolkodik a végén el. Nekem megfordul egy pillanatra a fejemben, hogy ha mostanában divat az Akatsukiban a három fős csapatok felosztása, akkor könnyen meglehet, hogy én is valamelyik pároshoz leszek beosztva.

  - Majd meglátjuk - mondom ki végül, de magam sem tudom, hogy ezt Deidara mondatára vagy a saját gondolataimra értem.

---

     Boldogan léptem ki a Hokage irodájából. Hogyne lettem volna boldog, mikor végre kaptam egy olyan küldetést, amire Itachival mehetek. Igaz, hogy csak ketten kaptuk ezt a küldetést, ami eléggé zavarba ejtő, de most legalább megmutathatom, mennyit fejlődtem az utolsó alkalom óta. Szerettem volna, ha Itachi felfigyel rám.

  - Neked is mondta? - kérdezett rá Itachi, mikor kiléptem az épületből. Bólintottam, és igyekeztem elrejteni előle, hogy mennyire boldoggá tett ez. - Jó lesz, ebben biztos vagyok - mosolyodott el. - Gyere, hazakísérlek, hogy összepakolhasd a cuccaid, mert holnap indulunk.

     Útközben végig a küldetésről beszélgettünk, így több részletet is megtudtam róla, amit valószínűleg a Hokage is elmondott nekem, de valamiért én leragadtam annál az információnál, hogy ki lesz a társam ez alkalommal. Mikor végül a házamhoz értünk, megálltunk egymással szemben.

  - Pihenj, jó? Nem szeretném, ha bármi bajod esne a küldetés közben azért, mert nem tudsz koncentrálni - simította hátra a hajam, mire egy pillanatra lehunytam a szemem. Jól esett az érintése, azonban nem lett volna szabad ebbe mást beleképzelnem, hiszen csak barátok voltunk. Mégis a szívem olyan gyorsan kezdett verni…

  - Nem lesz semmi baj, ígérem. Pihenni fogok, és holnap készen leszek rá - mosolyodtam végül el a szemébe nézve.

     A házba belépve gyorsan felmentem a szobámba, és elkészítettem a cuccaimat a másnapi küldetésre. Aludni is aránylag jól tudtam, csak néhányszor ébredtem fel arra, hogy vajon már reggel van-e. Végül elérkezett a reggel, amikor szinte kipattantam az ágyból, percek alatt elkészültem, és kirohantam a falu kapujához a holmimmal, ahol már Itachi várt engem.

     A küldetésen nem teljesítettem jól, és ha nem Itachi lett volna a társam, valószínűleg nem térhettem volna vissza élve Konohába. Akkor nagyon hálás voltam neki, hiszen bár egy hétig kómában feküdtem, ő volt, aki megmentett, és akit legelőször megláttam, ahogy felébredtem a kómából. A nevelőszüleim elmondása szerint minden egyes nap bejött hozzám a kórházba, és órákig mellettem ült, hátha felébredek.